Blaze Ferrer, a Brooklyn-i Chocolate Factory Theater kurátora
Voltál máskor is a dunaPart platformon?
Először vagyok Budapesten, és rettenetesen izgalmas egy ilyen erős művész-közösséget látni, kezdve a szorosan együtt működő befogadó helyekkel, egészen a különböző fellépőkig, akik mind-mind támogatják egymást.
Mit tudtál korábban a magyar táncszínházról és színházról? Most, hogy itt vagy, tapasztalsz bármiféle kulturális eltérést az USA és a magyarországi színházak között?
Nem nagyon ismertem eddig a magyar palettát. Ez valószínűleg New York struktúrájának tudható be, mert végtelenül zárkózott, és ezen belül pedig iszonyú kompetitív. Nehezen érnek el hozzánk különböző külső (és távoli) impulzusok. Viszont az, hogy néha egy-egy előadást nézve eszembe jut egy New York-i művész, aki nagyon hasonló témákat dolgoz fel, nagyon hasonló megoldásokat használva, lenyűgöz, hisz rettentő izgalmas ugyanazokat az eszközöket különböző kulturális megközelítésből látni. Ezeket az előadásokat nézve, vagy egyszerűen csak itt lenni, mint kívülálló, azért rá is világít bizonyos kulturális különbségekre. Csak néhány napja vagyok a városban, de már feltűnt, hogy New Yorkkal ellentétben, ahol sokkal nyitottabbak a gender kérdésekben, az itteni közhangulatban ez még annyira nem érzékelhető.
Ért bármilyen meglepetés az előadásokkal kapcsolatban?
Igen. Felfedezni vélek az itteni tánc-és színházcsinálásban egy enyhe brechti vonalat. Feltűnt, hogy itt nagyon gyakran fogalmaznak a művészek a szatíra, paródia nyelvén. New Yorkban sokkal kevesebb az irónia. Az ottaniak jobban szeretnek őszinték, egyenesek lenni.
Hogy vélekedsz az előadásokról nemzetközi szempontból?
Szerintem nem kérdés, hogy ezek az előadások helyt állnának nemzetközi szinten is. Helyt kell állniuk. A nemzetközi kapcsolatok egy alapvető eleme a művészi párbeszédnek, s megint csak New Yorkot hoznám fel példaként, lévén egyfajta kulturális fókuszpont, nagyon könnyen találkoznak mind művészek, mind ötletek. Mi, a Chocolate Factory Theatre, egy olyan befogadó helynek tartjuk magunkat, ahova különböző művészek, legyen szó akár táncról, akár színházról, fejlődni jönnek. Olyanokat várunk, akik épp egy határátlépés előtt állnak, akik új fejezetet akarnak nyitni a karrierjükben vagy egyszerűen csak nagy rizikót vállalnának. Általában olyan alkotókat hívunk meg, akiknek a munkájával már valamennyire tisztában vagyunk: láttuk az előadásaikat, kommunikáltunk velük, mert szükségünk van a kölcsönös bizalomra. Számomra azért érdekes még itt lenni a dunaParton, mert a mi „előadásgyártó” profilunk nem bemutatócentrikus. Nálunk a vendégek heteket töltenek a színházunkban kísérletezve, és majd ők döntik el, hogy mennyi ideig és hogyan szeretnék bemutatni a munkák eredményét – persze ha egyáltalán be szeretnék mutatni. Ezért lenyűgöző itt lenni, látni egy más fajta megközelítést.
Cseke Tamás, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, teatrológia,
II. évfolyam